Munka utáni lazításként a kádban henyéltem, nem túl forró vízben.
A víz, a tisztaság, a takarítás
Régóta észrevettem, hogy a mosakodás és a takarítás nemcsak a testemre és lakásra van jó hatással. A zuhanyozás újjászületés, minden alkalommal. A tiszta, rendes környezet békét ad. Fürödj meg, mosd meg a fogad, igazítsd meg a hajad, vegyél fel tiszta ruhát, rakj rendet. Rögtön tettrekészebb leszel.
Azon kaptam magam, hogy pokoli rossz kedvem van. Bármi jó, amire gondoltam, a legkevésbé se villanyozott fel. Úgy éreztem, legszívesebben befeküdnék egy ágy alá és ott lennék időtlen időkig. Egy ideig tudattalanul átadtam magam ennek az érzésnek. A kínnak. Szenvedtem. Nyűglődtem. Bár a nyűglődés túlságosan aktív tevékenység ahhoz a kínlódó rongybabához képest, ami én akkor voltam.
Az a baj ezzel a szenvedéssel, hogy tulajdonképpen néha jó. Ezt például nem értem.
Jó sok idő múlva, egy isteni pillanatban ráébredtem arra, hogy mit csinálok. Itt fekszem a kádban, és ok nélkül szenvedek. Merthogy semmi nyomós okom nincs rá, hogy előadjam itt a szerencsétlent. Szégyellni is kezdtem magam. Miért vannak ilyen pillanatok?
Oda jutottam, hogy azért, mert ember vagyok. És mint ilyen, van tudatom. A tudatnak meg van tudatállapota. És ha nem vigyázok, akkor képes rajtam uralkodni. Az én tudatom. Az uralkodik rajtam. Elképesztő.
Meg kell zabolázni a gondolatokat. A gondolataimat, amelyek azért vannak, mert ember vagyok. Tulajdonképpen ez a legvarázslatosabb dolog a világon, hogy vannak gondolataink. Felfoghatatlan, és mégis vannak.
Nem tudom, az állatoknak vannak-e gondolataik. Úgy tűnik, a kutyámnak vannak. Mert különben miért tűnne néha úgy, mintha meg lenne sértődve. Ehhez kell tudat? Istenem, mennyi mindent nem tudok még.
Gondolkodom tehát a gondolkodásról. Nagyon nehéz semmire se gondolni. Volt már ilyen: ha kezdő meditálóként néha sikerült, fantasztikus élmény volt. Jelenleg, a kádban fekve, nem sikerül. Teljesen rákattantam a témára. Hogy miként befolyásol bennünket a tudatunk, ha nem tudjuk féken tartani.
Ugyanis ahogy rájöttem, hogy csak úgy l’art pour l’art szenvedek, egyből elmúlt a szenvedésem. Sőt, széles jó kedvem lett. Hirtelen vidáman és élettel telve néztem körül a fürdőszobában. Megörültem, hogy a futóvirág mennyi új üde zöld levelet hozott, hogy ez a késő délutáni fény milyen különösre változtatja a fal színét, hogy milyen szép barna a bőröm, most hogy nyár van, de még annak is, ahogy a tusfürdők sorakoztak a kád szélén.
Ezen ismét elmerengtem egy sort.
Szóval csak rajtam múlik a hangulatom. Ez a helyzet. A sok butaság, ami előtte rossz kedvet csinált, most jelentéktelen semmiségnek tűnt.
Én magam csinálom a rosszkedvemet.
Ámbátor vannak emberek, akiken nem látok ilyesmit. Ők már képesek a tudatukat irányítani? Vagy nincsenek is gondolataik. Boldogok a lelki szegények, ahogy már régóta megírták.
Jobb lesz nem a könnyebb megoldást választanom, és a lelki szegényekre irigykednem. Hanem nekiállni és kőkemény munkával hasznos és igaz dolgokra fordítani tudatomnak hatalmát.
.......
Mindennek tetejébe, ettől az előttem álló feladattól még vidámabb lettem.
