Vidéki születésű lévén, egy dráma megélni azt, hogy mennyi időt elvesz a tömegközlekedés Budapesten. Az autózás is, de azzal csak ritkán megyek. Tehát elsősorban azzal kellett szembesülnöm, hogy az egyébként is drága időmből minden nap minimum másfél órát azzal töltök, hogy munkába megyek és haza. Ez egyszerűen felfoghatatlan volt nekem, miután szülővárosomban ez nem téma. Ott, ha nem gyalog mentem, akkor biciklivel, mert az amúgy is jó dolog, ha meg akkora volt a távolság, akkor meg autóval, amikor már volt olyanom - de autóval végképp ott voltam szempillantásnyi idő alatt  bárhol.

Itt meg... hogy én ennyi időt haszontalanul töltsek...

Az emberek egy része zenét hallgat, de nekem az nem megoldás, mert amilyen szétszórt vagyok, belefeledkezem és elfelejtek leszállni. Másik része olvas, erről később. A legnagyobb része azonban értelmi színvonalának megfelelő gondolatokat forgat ilyenkor a fejében, bambán meredve ki az ablakon, mintha a százszor látott kirakatok vagy bérházak, esetleg a metróalagút fala bármilyen újdonságot tudna rejtegetni aznapra.

De az olvasás, az jó, mert gyorsan telik az idő, és legalább valami értelmeset csinálok. És a bkv-n való olvasás külön előnnyel is jár, legalábbis számomra. Én ugyanis általában úgy falom a betűket, mint valami gyorsétterembeli menüt, mert valahogy úgy esik jól olvasni. Ha lassítani akarok, akkor arra koncentrálok, és pár sor után rájövök, hogy fogalmam sincs, miről akarok ilyen alapossággal olvasni. Tehát, noha enni lassan szeretek, az olvasnivalót azt bizony falom. Így aztán az írás mondanivalója emésztetlenül halad át rajtam, és ugyan az olvasás aktusa élvezetes volt, de semmire sem emlékszem belőle.

A bkv-n való olvasás viszont valamiféle hagyományos francia étkezéshez hasonlítható, az egyes fogások között szünetekkel. Olvasok 8 percet, aztán van utána mondjuk 4 percem, amíg átszállok a következő járműre. Ez tálcán kínálja a lehetőséget, hogy átgondoljam, amiről olvastam, megemésszem végre rendesen, és az esszenciát képes legyek elraktározni.

Mióta így olvasom a könyveket, azóta nem történik az, mint régen: Egri csillagok tizenegyszer, Monte Cristo grófja négyszer, Winnetou istentudjahányszor...:-)